fbpx

Októberben 5-napos szeminárium és workshop Ghis(laine) Lanctôt párjával, France-szal

Előzmények, a történetünk:
Az izlandi repülőtéren várva tengerentúli járatomat, hanyatt dőltem a kávézó padján, mely átmeneti otthonom lett e néhány órára. Újra úton Ghis-hez, rövid időn belül, már másodszor – suhant át rajtam a gondolat, és szám önkéntelen mosolyra húzódott lazacos szendvicsem fölött. Bár korábbi személyes találkozásunk is kedvenc sztoriim egyike, de ezt majd máskor mesélem el. Most Ghis 10-napos tréningjére tartok.
Több mint 15 éve ismerjük egymást, és én vagyok az egyetlen az EzVanCsapatból, aki még nem volt Ghis 10‑napos tréningjén Kanadában. A gyomromban nem az ismeretlentől való félelem remegését éreztem, hanem egy kellemes bizsergést. Ráadásul nem is egyedül megyek, hanem Karesszel és Rékával, akik  felkértek, hogy a tréningen tolmácsoljak nekik. Arról a Kareszről van szó, akinek hosszú neve dr. Budai László Károly, és akinek nemrég jelent meg a könyve, a Hogyan segít a Germán Gyógytudomány egészségesnek lenni és maradni, és aki a nagy-sikerű germán gyógytudomány szemináriumokat és konzultációkat tartja feleségével, Budainé Orosz Rékával együtt.
A 10-napos tréningen feltöltődve tapasztalatokkal, új nézőpontokkal, felismerésekkel ültünk össze Rékával, Karesszel megosztani tanfolyami élményeinket. Mindhármunk fejében ugyan az a gondolat járt: ezt elérhetővé kellene tenni Magyarországon is. Igen, de hogyan? Hisz Ghis még nem találta meg a módját, hogy útlevél nélkül külföldre utazzon. Ekkor szinte egyszerre mondtuk ki:
– Hívjuk meg France-t Magyarországra.
A következő nap feltettem a kérdést:
– France, eljönnél Magyarországra tréninget tartani?
– Jó kérdés – mondta. Holnap a reptérre vezető úton majd megbeszéljük.
Másnap izgatottak voltunk a hosszú úton, hogy mi lesz a válasz. Végül az elköszönésnél, a téli, süvítő, jeges kanadai szélben, amikor már sprinteltem volna a meleg reptér felé, France azt mondta:
– Befelé fordultam a magyarországi tréninggel kapcsolatban, és úgy érzem, igen, elfogadom a meghívást az októberi tréningre, ha ti is beleteszitek magatokat.
Bár vacogtam (egyelőre „ősellenségem” a hideg), mégis belekezdtünk a részletek egyeztetésébe.
Abban állapodtunk meg, hogy az 5 nap során, France beszél a pénzről, arról hogyan lehet másképp-gondolkodva spiritualitással átszőni a pénzügyeket. Karesz az egészségről, Réka a félelmekről és feloldásukról. Míg én, tolmács szerepemen túl, arról szólók, valóságunk miért illúzió, és hogyan változtathatjuk meg tetszésünk szerint. Ghis pedig a résztvevők kérdéseire fog válaszolni skype-interjú keretében.
Ha minden igaz, lesz még magyar meglepetés-vendégünk is, egy igazi nagyágyú. Erről majd később.
Itt tartunk most:
Időpont: október 23-27. 
Helyszín: Budapest 
Az early bird (a legkedvezményesebb) jegyár 5 napra: 99 ezer forint.
Most Idessza ad nekünk egy esélyt.
Ha érzed a hívást, írj nekünk egy igent vagy talánt az ezvanjuli@ezvankiado.hu e-mail cimre
Hamarosan videó-sorozatot indítunk, melyeken France kérdéseinkre válaszol.
Ha te is szeretnél kérdezni tőle, írd meg kérdésed emailben: zsac@zsac.hu
üdvözlettel:
ezvanjuli és ezvanzsac